~2.fejezet~Jaj,bocsi...

      "Minden nap ad valami csodálatos okot, amitől jobban szeretem mint előző nap!"

-Jaj, bocsi! Nagyon sajnálom, elbambultam-kértem elnézést a fiútól, akinek ahogy megláttam az arcát lefagytam.
-Á semmi baj! Te jól vagy ? Ahogy hallottam valami furcsa hangot adtál ki-értetlenkedett.Olyan cuki volt a srác, hogy az nem igaz. Bár nem annyira az én esetem, de én lennék a világon a legboldogabb, ha járnánk.
-Én ?? Dehogy adtam ki hangot! Az a kutyám, Gömbi volt, mivel a kezembe hozom-világosítottam fel.
-Akkor már értem.Egyébként ...... vagyok.........és te ???-sajnos nem hallottam hogy,hogy hívják, mert akkor valaki sikított egy nagyot.De nem akartam udvariatlan lenni ezért én is bemutatkoztam.
-Engem Elinek hívnak. Elizabeth Selena Lockwood - válaszoltam.
-Látom nem csak az én anyukám ilyen hogy három, hosszú nevet ad. Hisz a teljes nevem..................-nevetett.ÁÁáá már megint nem hallottam hogy, hogy hívják. Itt mindenki azt akarja hogy ne tudjam meg ki ez a fiú ??!!
-Hát ja. A tiéd se semmi-kuncogtam, mivel gondoltam hogy az övé se öt betű.-Amúgy te is új vagy itt?
-Igen.Gyanítom, akkor te is. Nem nézünk körül együtt.-húzta fel a szemöldökét, miközben mosolygott.
-Dehogy nem. Persze, csak szólok anyának, hogy ne aggódjon. Mindjárt jövök.
-Oké, akkor itt várlak-mutatott arra a helyre ahol állt, én ezen csak elmosolyodtam.

Visszasétáltam és közöltem anyával, hogy szétnézek egy már ismerősnek mondható emberkével. Nagyon örült, hogy ilyen hamar találtam magamnak egy barátot. Visszatipegtem a fiúhoz és elindultunk a felderítő útra. Irdatlanul szép ez a hely, olyan nyugtató hatása van. Mindenhol fák, bokrok, virágok láthatók és pár helyen még fagyis stand is van. Na ott, muszáj volt megállnunk.

-Nem eszünk egy fagyit?-reménykedtem, hogy igent mond és hogy ezt erősítsem, bevetettem a kiskutyaszemeket.
-A kiskutyaszemek nélkül is azt mondtam volna, hogy persze-kacagott.

Oda mentünk az eladó nőhöz és kértünk mind a ketten egy nagy fagyit. Ő egy csokis-kekszeset  evett, én pedig egy vaníliásat csokiöntettel. 













                                                                                     
Nagyon ízlett a fagyim, de valahogy még is az övét kívántam. Látta hogy az ő finomságát nézem, ezért ki cserélte a kettőnkét, így enyém lett az övé. Aranyos volt, hogy ezt tette. Nem tudom milyen felindulásomból, de az arcának nyomtam az édességet. Ezt kissé furcsállta, de aztán ő is ugyan ezt tette.Én ezt nem hagyhattam és az orra hegyéhez nyomtam a kezemben lévő ínyencséget. Kicsit se nézhettünk ki hülyén, a Kollégium előtt két ember fagyit nyomkod a másik arcára. Na de mindegy, minket ez nem érdekelt. Letöröltük a pofinkat és mentünk is tovább. Szerintem még csak a felénél tarthattunk, de nekem már fájt a lábam, hisz magassarkú volt rajtam.

-Várj egy kicsit! Nem pihenünk? A lábaim tisztára szét mentek-néztem rá boci szemekkel.
-Jó, de ne sokáig, mert még sok mindent nem láttunk.
-Vagy, ha ennyire sietünk akkor akár vihetnél a hátadon is-ajánlottam föl ezt a (számomra) nagyszerű lehetőséget.
-Oké viszlek a hátamon, csak előtte pihenjünk, hogy legyen erőm.

Kerestünk egy padot és leültünk energiát szerezni. Pár perc múlva fel állt és azt mondta, hogy mehetünk. Felvett a hátára és elkezdtünk menni. Így sokkal könnyebb volt "menni", mint a lábaimon.....

 ....Mikor kellőképpen elfáradt és már mindent megnéztünk, leültünk.
- Amúgy te már tudod hogy hányas szobába kerültél?-kérdezősködött.
- Még nem, mivel még senki sem tudja.
-De hogy nem. Már az összes ismerősöm és én is megkaptuk  a szobáink számát.Elvileg a levélben, amit kaptunk minden benne van, bele értve azt is-világosított fel.
-Jó tudni, de az enyémben nincsen. 
-Akkor kérdezd meg a titkárságon.
-Elkísérnél?
-Ez nem kérdés-vetett rám egy csábos mosolyt.
Elindultunk a titkárság felé. Elég nehéz volt megtalálni, mivel nem kicsi ez az épület. Bekopogtunk az ajtón, majd bementünk.
-Jó napot!- köszöntünk az ott lévő nőnek.
-Nektek is!-mosolygott ránk kedvesen.
-Én csak azt szeretném megtudni, hogy hol fogok lakni vagy is hanyas lakásban?!! Mivel nekem nem volt benne a levelemben.
-Mindjárt megnézem. Hogy is hívnak??-pötyögött a billentyűzeten.
-Elizabeth Selena Lockwood-már be is írta.
-Sajnálom, de ez a név nem szerepel a listán-nézett rám a gépe mögül.
-De én ide fel vagyok véve. Nincsen esetleg egy hely?-akadtam ki teljesen és közben reménykedtem is.
-Nálam éppenséggel van egy. Ha jó akkor lakhatsz velem ?!-ajánlotta fel a dörmögős hangú fiú.
-Nekem megfelel-örvendeztem-De szerintem menjünk a cuccaimért,mert elég sok van belőlük, és ahhoz hogy ne hajnalig tartó pakolás legyen belőle, most kéne elkezdeni.
-Khm..ezt nem itt kéne megbeszélni, ha ennyit szerettek volna, akkor mehetnek is- hesegetett ki a titkárnő.

Engedelmeskedtünk neki és visszamentünk az autónkhoz.Mikor odaértünk Gömbi épp az anyósülésen ült. El is felejtettem drága kiskutyámat. Anya felnyitotta a csomagtartót és a barátocskám ki akarta venni a bőröndjeimet, de ahogy leakart hajolni, lefejelte az ajtót.Nagyon megsajnáltam, de egyben a röhögéstől már majdnem a földön fetrengtem.

-Áúú - szisszent fel fájdalmasan. Erre én odasétáltam hozzá és egy puszit nyomtam a homlokára-Most olyan voltál, mint az anyukám.

Én ezen a kijelentésén, csak elmosolyodtam.Oda mentem anyához és könnyes búcsút vettem tőle, ezután pedig elindultunk be az épületbe, a lakásunk felé. Mikor megláttam, hogy milyen hosszú a lépcsősor, egyből a barátomra néztem, aki vette is a lapot. Lerakta a csomagokat és a hátára vett, majd a dobozokat is felvette. Felértünk az emeletre, erre a fiú egy nagyot sóhajtott. Gondolom azért, mert megkönnyebbült, hogy megérkeztünk. Nagy nehezen eljutottunk az ajtóigés benyitottunk. Ahogy beléptünk, vagy is csak a fiú, mert én rajta voltam, négy helyes sráccal találtuk magunkat szemben.